17. A Mohácsi-Duna jóval nagyobb volt annál, semmint, hogy arra vonatkozóan a következő fordulatokat használják a tanúk: „Oly kicsiny volt, csak egy ló fejet keresztül által tévén könnyen által lehetett rajta menni”. „Ha egy darab fát által vetettek rajta könnyen száraz lábbal etcer-kétcer által lehetett lépni.” Így, ahol a Duna mellékágára vonatkozóan a tanúk ezeket a fordulatokat használják, ott hajózásra, sőt még halászatra sem gondolhatunk a 17. század végén.

A felvetést lásd: B. Szabó János – Máté Gábor (2020): Észrevételek a történeti források interpretációs lehetőségeiről és az interpretáció határairól a mohácsi csatamező új földrajzi kutatása kapcsán. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 189–201.

_ . _

Válasz: 

B. Szabó János és Máté Gábor tévesen véli úgy, hogy a 17. század végén a Mohácsi-Duna keskenységére és sekélységére vonatkozóan nem használták a Mohácsi-szigeten és környékén igencsak elterjedt lófejes, lókoponyás hasonlatot. A mohácsi Duna-ágról a helytörténeti irodalom ugyanis éppen Dunaszekcső és Mohács esetében jegyezte fel ezt a fordulatot. Természetesen némileg túlzó, képes beszédről van szó, nagyon valószínű, hogy nem kell szó szerint érteni, de a szólásmondást a feljegyzések itt a nyugati Duna-ághoz kötik. Gosztonyi Jenő dunaszekcsői pap szerint két évszazada, vagyis éppen a szóban forgó 17. század végén „… a hagyományok szerint ezen ágon a viznek kisebb állása alkalmával, mintegy közönséges patakon, hágcsón, vagy beledobott lófejcsonton keresztül lehetett járni.” Gosztonyit idézi egyébként Andrásfalvi Bertalan is, akit 1975-ben ezzel egészít ki: „Ugyanezt jegyezte fel élő néphagyományból, ugyanott néhány évvel ezelőtt egy pécsi diák szakdolgozatában.

Lásd: Gosztonyi Jenő (1891): Duna-Szekcső múltban és jelenben. Pécsett, p. 11., valamint: Andrásfalvy Bertalan (1975): Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. In: K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből. VII.  Szekszárd, p. 344. 

Bezerédy Győző is megemlíti, hogy használatban volt az a szólás Mohácson és Dunaszekcsőn, miszerint lókoponyákon át lehetett gázolni a folyón. Ezt ő maga egyébként túlzónak tartotta.

Lásd: Bezerédy Győző (1976): A Duna baranyai szakaszának történetéből. Dunántúli Napló 33. évf. 137. sz. p. 6

Andrásfalvi Bertalan a lófejek, lókoponyák Dunával kapcsolatos említéséről úgy vélte: „Részben a lovak nagy számával magyarázható, hogy a hagyomány szerint régen nemcsak a házak és kertek kerítései voltak teletűzdelve fehérre aszott lókoponyákkal, hanem — úgy mondják több helyütt is a Duna mentén — lókoponyákat vetettek az apadáskor kiszáradt medrekbe is, hogy azokon száraz lábbal átugrálhassanak.” „Magam a bátai Vajasról, az 1820-ban készült Duná-átvágásról hallottam, hogy kezdetben olyan keskeny volt, hogy a belé vetett lókoponya segítségével át lehetett azon ugrani (Báta). Az Ordasi szigetet a falutól elválasztó Duna-ág is régen csak akkora volt, hogy lófejen ugráltak azon át.”

Lásd: Andrásfalvy Bertalan (1973): A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt. Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, p. 46., valamint: Andrásfalvy Bertalan (1975): Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. In: K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből. VII.  Szekszárd, p. 344.

A fentebbiek alapján is látható, a Mohácsi-sziget környékén széles körben elterjedt szófordulatról van szó, amelyet azonban nem csak kisebb ágakra, hanem a mohácsi Duna-ágra is használtak.

email

Impresszum

PannonCastrum Kft.
Minden jog fenntartva

Lábléc Logo

17. A Mohácsi-Duna jóval nagyobb volt annál, semmint, hogy arra vonatkozóan a következő fordulatokat használják a tanúk: „Oly kicsiny volt, csak egy ló fejet keresztül által tévén könnyen által lehetett rajta menni”. „Ha egy darab fát által vetettek rajta könnyen száraz lábbal etcer-kétcer által lehetett lépni.” Így, ahol a Duna mellékágára vonatkozóan a tanúk ezeket a fordulatokat használják, ott hajózásra, sőt még halászatra sem gondolhatunk a 17. század végén.

A felvetést lásd: B. Szabó János – Máté Gábor (2020): Észrevételek a történeti források interpretációs lehetőségeiről és az interpretáció határairól a mohácsi csatamező új földrajzi kutatása kapcsán. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 189–201.

_ . _

Válasz: 

B. Szabó János és Máté Gábor tévesen véli úgy, hogy a 17. század végén a Mohácsi-Duna keskenységére és sekélységére vonatkozóan nem használták a Mohácsi-szigeten és környékén igencsak elterjedt lófejes, lókoponyás hasonlatot. A mohácsi Duna-ágról a helytörténeti irodalom ugyanis éppen Dunaszekcső és Mohács esetében jegyezte fel ezt a fordulatot. Természetesen némileg túlzó, képes beszédről van szó, nagyon valószínű, hogy nem kell szó szerint érteni, de a szólásmondást a feljegyzések itt a nyugati Duna-ághoz kötik. Gosztonyi Jenő dunaszekcsői pap szerint két évszazada, vagyis éppen a szóban forgó 17. század végén „… a hagyományok szerint ezen ágon a viznek kisebb állása alkalmával, mintegy közönséges patakon, hágcsón, vagy beledobott lófejcsonton keresztül lehetett járni.” Gosztonyit idézi egyébként Andrásfalvi Bertalan is, akit 1975-ben ezzel egészít ki: „Ugyanezt jegyezte fel élő néphagyományból, ugyanott néhány évvel ezelőtt egy pécsi diák szakdolgozatában.

Lásd: Gosztonyi Jenő (1891): Duna-Szekcső múltban és jelenben. Pécsett, p. 11., valamint: Andrásfalvy Bertalan (1975): Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. In: K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből. VII.  Szekszárd, p. 344. 

Bezerédy Győző is megemlíti, hogy használatban volt az a szólás Mohácson és Dunaszekcsőn, miszerint lókoponyákon át lehetett gázolni a folyón. Ezt ő maga egyébként túlzónak tartotta.

Lásd: Bezerédy Győző (1976): A Duna baranyai szakaszának történetéből. Dunántúli Napló 33. évf. 137. sz. p. 6

Andrásfalvi Bertalan a lófejek, lókoponyák Dunával kapcsolatos említéséről úgy vélte: „Részben a lovak nagy számával magyarázható, hogy a hagyomány szerint régen nemcsak a házak és kertek kerítései voltak teletűzdelve fehérre aszott lókoponyákkal, hanem — úgy mondják több helyütt is a Duna mentén — lókoponyákat vetettek az apadáskor kiszáradt medrekbe is, hogy azokon száraz lábbal átugrálhassanak.” „Magam a bátai Vajasról, az 1820-ban készült Duná-átvágásról hallottam, hogy kezdetben olyan keskeny volt, hogy a belé vetett lókoponya segítségével át lehetett azon ugrani (Báta). Az Ordasi szigetet a falutól elválasztó Duna-ág is régen csak akkora volt, hogy lófejen ugráltak azon át.”

Lásd: Andrásfalvy Bertalan (1973): A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt. Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, p. 46., valamint: Andrásfalvy Bertalan (1975): Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. In: K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből. VII.  Szekszárd, p. 344.

A fentebbiek alapján is látható, a Mohácsi-sziget környékén széles körben elterjedt szófordulatról van szó, amelyet azonban nem csak kisebb ágakra, hanem a mohácsi Duna-ágra is használtak.

Mohácsvita.hu

PannonCastrum Kft.
Minden jog fenntartva

Impresszum

email